Szaffner Emília: A Scott-regények kanonizálódása Magyarországon 1. rész


Scott magyar olvasói az 1820-as években


Walter Scott először költeményei által vált híressé, 1814-től kezdődően megjelent regényeit névtelenül jelentette meg. A brit kortársak számára éveken keresztül talány volt a Scott-regények szerzősége. Scott magyarországi hatásának nyomai az 1820-as évektől fellelhetőek, de sehol nem jelenik meg a szerzőség körüli legcsekélyebb bizonytalanság sem.
Először valószínűleg gróf Dessewffy József említette Scottot (Byronnal együtt) 1821-ben, egy Kazinczyhoz írott levelében, mint "a mostani Anglia nevezetes költőjét".1 A korabeli szóhasználat azonban még nem különböztette meg a regényírót a költemények szerzőjétől (lévén a magyar regények csekély száma), ezért az utalásból nem derül ki, hogy a regényeit névtelenül megjelentető írót azonosították-e a Skócia régi dicsőségét megéneklő epikus költővel.
A magyar olvasóközönség Scottot nyilvánvalóan német fordításban ismerhette meg, mivel a felsőbb és középrétegek elsősorban német nyelven olvastak. Az értelmiség azonban a húszas évektől kezdve egyre nagyobb szorgalommal tanult angolul. Az értelmiség irodalmi érdeklődésére példa a német anyanyelvű Toldy Ferenc. Toldy 1823-ban kezdett angolul tanulni, kifejezetten azzal a céllal, hogy az általa kedvelt műveket eredetiben is elolvashassa: " [...] ha majd egy Moore-t, egy Goldsmith-t, Byront, Walter Scottot, Shakespeare-t olvasandom [...]".2 Néhány heti tanulás után már eredetiben olvasott, és azonnal fordítási tervek kezdtek benne kibontakozni.
Úgy rájok meredtem én a Sir Walter Scott románjaira (Prepeliczay fordítja le, egy gonosz német fordításból!), Schiller teátromára, Shakespeare Othello-Lear-jára [sic!], hogy soha el nem állok a kívánattól magam által másolva látnom őket.3

Bajza lelkesedéssel fogadta a fordítások tervét:
Hogy tehát te Otellót, Schiller munkáit, Walter Scott románjait stb. fordítani igyekszel, e feltétel nagy hálát érdemel a hazától. [...] Annak nagy hasznára fognál lenni, ha a külföldi nagy szellemek remekjeit magyarra ált-tennéd és talán [...] nagyobb hasznára, mintha eredetit írnál.4

A fordítások terve azonban - sajnos - csak terv maradt, bár Toldy később sem tett le róla. (Egyébként Prepeliczay Sámuel sem fordított le egyetlen Scott-regényt sem.)5 1828-ban ismét Scott egy művének tolmácsolását tervezi.
[...] Walter Scottnak skót históriáját fogom lefordítani angolból (30 nyomtatott ív); de olly szorgalommal, melyet én minden[ki] mástól szoktam kívánni. [...] Ama fordításban csak az fog megválni, lesz e valaha stílusom.6

A főrangúak közül Széchenyi - naplója szerint - 1824. és 1826. között az alábbi Scott-műveket olvasta: The Betrothed, The Talisman, The Monastery, St. Ronan's Well, Woodstock, és még többet, ahol csak Scott neve volt feltüntetve. Mindezt eredetiben, mint a The Monastery-ből általa kimásolt idézetek bizonyítják.7
Az 1820-as évek bécsi és pesti arisztokrata estélyein az ifjú hercegnők és grófok egymás mulattatására rövid vígjátékok mellett Scott-regényekből kiválasztott jelenetek életképszerű bemutatásával szórakoztatták egymást. Ilyen "tableau"-kat adtak elő egyebek között Scott The Abbot, Kenilworth, Quentin Durward, Connétable de Chester [?] és Ivanhoe című regényéből.8
Az életképek egyre szélesebb körökben vált a társas szórakozás kedvelt formájává. Az 1840-es években már a középrétegek társasági ünnepeinek fényét is emelték a Scott-regények olyannyira ismert jelenetei:
Ebben az időben már egyre több helyen, vidéki kúriákban és kastélyokban szórakoztatják egymást s a társaságbeli érdeklődőket, de akár a cselédséget is műkedvelő színielőadásokkal a fiatal úriemberek és hölgyek. Hódítanak az oly divatos élőképes beállítások, amelyek egy-egy látványos jelenetet formálnak meg Walter Scott, Jósika Miklós vagy a romantikus költészet műveiből, s amelyekben vidéki földesuraságok középkori - néma - lovagokat, és a serdült és serdületlenebb kisasszonyok regényes hölgyeket alakítottak. A negyvenes években már némi országos hírre is szert lehetett tenni ilyesmivel: ha beküldötték a jelenetek címeit és a szereplők névsorát az előkelőbb közönség kegyeit leső szerkesztőnek a Honderűhöz, bizton számíthattak rá, hogy hamarosan nyomtatásban látják viszont.9

A Scott-regények reformkori olvasói számára tehát az irodalmi tradíció viszonyítási közeggé vált, amelyben e művek ismerete a társaséletben való részvétel előfeltétele volt.


Az 1830-as évek Scott-kultusza

A reformkori magyar olvasók rétegződése a korábbi időszakhoz képest nem változott. A főrangúak - néhány kivételtől eltekintve - továbbra is a latin, német és francia nyelvű munkákat gyűjtötték, a vidéki birtokosnemesség és az alsóbb rétegek szinte egyáltalán nem olvastak, a hivatalnoknemesség és az értelmiség azonban gyors növekedésnek és fejlődésnek indult. A reformkorban érdeklődésük egyre inkább az angol irodalomra is kiterjedt, a legkedveltebbek voltak: mindenekelőtt Shakespeare (németül is, sőt a színházak igényei miatt egyre több műve magyarul is hozzáférhető volt), az újabbak közül pedig Byron, Shelley és Dickens. Az 1830-as években mind gyakrabban fordul elő Walter Scott neve a magyar könyvtárjegyzékeken. A korabeli olvasók nyelvtudásának megfelelően az eredetiben olvasható műveknél nagyobb a német fordítások száma. Csak néhány példát említek a legkülönbözőbb olvasói rétegekre számító gyűjtemények közül, amelyekben más kortárs angolszász írók között Scott neve is megtalálható. Az 1834-ben alakult pozsonyi Országgyűlési Ifjúság Társalkodási Egyesületének Könyvtárában az ifjú radikális jurátusok a modern politikai művek mellett Bulwer, Cooper és Scott-regényeket olvashattak. Heckenast Gusztáv könyvkereskedése és kiadói vállalkozása mellett 1839-től 8000 kötetes könyvtárával is szolgálta a hazai kultúrát. Ez többek között Scott, Bulwer, Dickens, Cooper és Washington Irving regényeit is tartalmazta. Az 1847-ben kiadott A Kolozsvári Polgári Társalkodó Könyvtárának jegyzéke szerint a gyűjtemény jórészt eredeti nyelvű külföldi munkákból állt. Az angol irodalmat Byron, Cooper és Dickens mellett Scott is egy tucat könyvvel képviselte. Az irodalmi diáktársaságok legtöbbjének gyűjteményében helyet kaptak világhírű alkotások is: Shakespeare, Milton, Young, Byron, Cooper, Dickens és az Ossian társaságában Scott-művek is szerepeltek az 1830-40-es években.10
Ezek a szórványos adatok azt mutatják, hogy a középrétegen belül elsősorban a nagyobb városok értelmiségi pályára készülő ifjai olvashatták Scott regényeit a reformkorban. (Jókai említi, hogy első komolyabb olvasmánya az Ivanhoe volt, az 1830-as évek közepe táján.)
Regényei közül leggyakrabban a Waverley-t és az Ivanhoe-t említik.
1830-ra Scott olyan megkérdőjelezhetetlen tekintéllyé vált, hogy Széchenyi is - aki mint tudjuk, több regényét is olvasta, és idézeteket másolt ki belőlük - panaszt emel a "hatalmas divat" ellen a Hitel lapjain. A Scott-regények olyan népszerűek voltak, hogy társaságban nem illett őket bírálni.
Csak az, ki tiszta természeti, vagy minden oldalrul kiművelt elméjébe[n] bízik, s azt foglalatosságára azaz megbírálásra szoktatja, nehogy az élet komolyabb pillantatiban máséra szoruljon, csak az áll a szó egész kiterjedésében a maga lábán. Ha őtet Walter Scott némelly munkái nem mulatják, s azt derék historikusnak nem tartja, - ha ítélete szerint Goethe számos darabjai sörház szagát, igen alacsony társaság címjét s rossz ízlés s unalom színét viselik, azt ki is meri mondani, ámbár az első ellen való kikelés a hatalmas divat megbántása, a másikrul való ítélet pedig a német szellem megsértése. Saját szemével s nem máséval lát a független.11

Scott halálakor a kultusz már Magyarországon is tetőfokára hágott. Nekrológja 1832. decemberében jelent meg, a Helmeczy által szerkesztett Társalkodóban.12 "Anglia elveszíté nagy dalnokát." - ezzel indít a nekrológ szerzője. A kultikus szóhasználat az egész cikket jellemzi. " ... mindazon sok kötet munkák és elmeművek, mellyekkel lángszelleme a mívelt olvasó világot megajándékozta." Ahogy két évvel korábban Széchenyi, s egy évvel később Bajza, a nekrológ szerzője Scott nevét Goethéé mellé helyezi:
Mindketten úgy állnak az emberi nemzetben, mint egy korszak (Epoche) határoszlopi, mellynek dicsőítésére ők nem keveset munkáltak, s mindketten egy - a világ történetében - egyetlen jelenést értek meg: a politikai és szellemi toryzmus egyazon ponton történt összeomlását; mialatt magok körül már-már új szellemi erők s életmagvak csírázatát szemlélheték.

Az írás egy odavetett megjegyzéséből fény derül arra is, hogy a korabeli közönség figyelemmel kísérte kedvelt íróinak magánéletét is. ("Scott Walter - mint tudjuk - legközelébb múlt nyáron orvosainak javaslására Olaszországba utazott ... .")
Egy író renkívüli népszerűségét mutatja, ha a róla szól anekdoták országhatárokat lépnek keresztül. A Társalkodó egy adomát ír le 1838-ban. IV. György koronázásakor a skóciai vasasezred őrmestere nem akarta átengedni a királyhoz igyekvő Scottot a sorfalon, amíg meg nem hallotta a nevét: "Sir Walter Scott? Már ez más; ennek át kell menni. Helyet, vitéz társaim, helyet Scott Walter, a mi híres földink számára!"13
A korban gyakran felmerülő igény a magyar gazdasági, történelmi és kulturális felemelkedés mintájának Angliát tekinteni (ahogy a 17-18. században Párizs, a 18-19. sz. fordulóján a német városok, úgy az 1830-as évektől London volt a példakép). Gorove István is példaként állította a magyarság elé útibeszámolójában. Ennek a követendő civilizációnak része Scott is. Gorove 1844-ben már úgy emlegeti Scottot, mint a magyar alapműveltséghez hozzátartozó írót:
Mi van Bizáncban s Athénben, mi lelket emeljen? tudomány és művészet? s Európa legéjszakibb pontja Waltereket [=Scott], Burnsöket, Smitheket, Blaireket, Youngokat, Richardsonokat szült, így látjátok, barátim, a civilizációnak bizonyos hullámzása van, keletről átvonult ide éjszakra, [...] s most a világ azt akarja elhitetni magával, hogy újra keletre vonul. Hiszitek-e, hogy hatalmas folyamával bennünket is eláraszt? Én hiszem, s ennek hatalmas öntudatában élek s halok, csakhogy e folyamnak utat készíteni nekünk magunknak kell.14

Világosan látszik, hogy a korabeli magyar olvasóközönség számára - a fordítások hiányának ellenére is - Scott alapvető olvasmányokat jelentett. Az olvasók rajongtak nemcsak a művekért, hanem a legkedveltebb szerzőkért is. Ennek a rajongásnak kialakulását elősegítette a romantika hős- és példakép-kultusza is, amely Magyarországon az 1830-as évektől egyre erősödött. Petrichevich Horváth Lázár, aki már Az elbujdosott-ban úgy emlegette Scottot, mint az újabb romantikának "ideigleni diktátorát",15 1843-ban már szinte misztikus alakként állítja elénk az írót:
És e tájt érkezett meg a Nagy Ismeretlen. Ki ne ismerné őt, végtelen párbeszédei, vidékek, helyzetek és ruházatok túlzóan részletes leírásaival, kedves alakjaival, meglepő fordulataival, gyönyörű stíljével, lehelő képei, hősszerű lovagjai és pompás lovagünnepeivel - szóval ki ne ismerné Waverley íróját, amaz új regény alapítóját - az ő minden erényeivel és gyöngeségeivel egyetemben?16

A Közhasznú Esmeretek Tára "az angolok legnagyobb költészének", valamint "termékeny elméjű, szép lelkű, s európai hatású írónak" nevezi Scottot.17


A "megszelidített romantika"18: családi olvasmány

Témaválasztása és a véres vagy erotikus jelenetek elkerülése tette a Scott-műveket alkalmassá, hogy az egész család számára olvasmányul szolgáljanak.19 A korabeli amerikai kritikusok puritán erkölcsiségének is megfelelt.20 Egy kortárs írónő, a Waverley ismeretlen szerzőjéhez írt levelében, fényt derít a korabeli olvasási szokásokra: "E percben fejeztük be a Waverleyt. A felolvasást az egész család hallgatta. Bár a szerző tanúja lehetett volna a hatásnak, amelyet ifjúra és vénre egyaránt gyakorolt ..."21
Scott óriási művelődéstörténeti jelentősége, hogy olvasókat toborzott az irodalomnak, mivel új olvasóréteget célzott meg, a polgári középrétegek és különösen a nők köréből. Utólag ez a tulajdonsága is ellene fordult az 1870-es évek recepciójában, Riedl Frigyes tanulmányában:
A történelmi díszletek nála igen fényesek, de az érzelmek és gondolatok hamisak, mert Scott lépten-nyomon szépít, simít és kerüli a botrányt és az erős vonásokat. Scott a világtörténelmet angol missek számára átidomította, és azt a nagy könyvet, melynek minden lapján vérfolt van, szalon-olvasmánynak képesítette.22

Riedl ezt a véleményét Taine-től örökítette át a magyar recepcióba, ahogy Taine egyik igazságtalan mejegyzését is szó szerinti fordításban idézte:
Walter Scott - mondja Taine angol irodalomtörténetének egyik kitűnő lapján - a lélek küszöbén és a történelem kapuszíne alatt reked, a renaissance[ban] és a középkorban csak az illőt meg a kellemest választja, elejti a naív nyelvet és a fékvesztett érzékiséget ... jellemei pedig 100 mértföldnyire vannak a renaissance kéjelgő bolondjaitól és a középkor vad állataitól.23

Így lett a történelmi regény megalkotójából a következő generáció szemében eufemizált "szalon-olvasmány". Ennek oka Riedl szerint a drámaiság hiánya, vagyis Scott epikus alkata, valamint mérsékletes nyárspolgárisága.

A nagy szenvedélyek költészetét Scott nem ismerte, ennélfogva műveinek leggyengébb oldalai azok, amelyekben a cselekvény drámai; ő kitűnő elbeszélő és leíró, de nyárspolgár létére a kiváló indulatok rajzába bele se fog, hanem csak a tűzhely szelíd lángját festi, amelyen a szegény halandó a főzeléket főzi, és nincs színe az ég száguldó villámára, mely őt tönkre zúzza.24


Írói jövedelmek: az irodalom felértékelődése

Számos kutató szerint Scott legnagyobb érdeme, hogy tekintélyt szerzett a regény-műfajnak, miközben minden addiginál szélesebb körű olvasóközönséget szerzett az irodalomnak egész Európában. Az új műfaj elismertetésének igényével párhuzamosan felmerül művelőinek erkölcsi és anyagi megbecsülésének kérdése. Ezért nem tekinthetjük magánjellegű érdeklődésnek azt a figyelmet, amelyet Walter Scott minden addigit felülmúló közönségsikere és írói jövedelme keltett a magyar olvasók körében.
Az "Ifjú Magyarország" egyik tagja, Dobrossy István, tanulmányában az irodalmat "hasznossága" alapján osztályokba sorolja, aszerint, hogy társadalmi értelemben elkötelezett, vagy "csupán" a nemzeti tudatot tükrözi, azaz tanít vagy csak gyönyörködtet. Ilyen alapon az angolt és a franciát a szociális tendenciát megszólaltató, "hasznos" irodalmak közé sorolja, a németet viszont egyoldalúan az öncélúak közé, mivel ott a szellem általánossága dominál, s nem a célszerűség. Mivel Angliában az irodalom kapcsolatban áll a politikával, az írók gazdagságot és rangot szereznek műveikkel. Dobrossy Scott és Byron magas jövedelmét állította szembe Schiller és Jean Paul szegénységével.25 Dobrossy állítása téves tényeken alapul, mivel nem veszi figyelembe, hogy a brit költők az íráson kívül más jövedelmi forrással is rendelkeztek. (Byron hatalmas vagyont örökölt, Scott pedig kiadói vállalkozásából építette föl "gótikus" kastélyát.) Írói megbecsülésük angol mércével is újdonságnak számított, a magyar írók szemében pedig hivatásuk presztízsét emelte.
A korban kivételesen magasnak számító jövedelemről már egy évtizeddel korábban Bajza is megemlékezett. Az ő forrásai szerint Scott jövedelme felülhaladott minden írói jövedelmet; miden háromkötetes regényért ötvenezer font sterling honoráriumban részesült.26 Fenyő István megjegyzése szerint ezáltal Bajza a hazai írók félreszorított helyzetét kívánta érzékeltetni.27
Riedl Frigyes évtizedekkel későbbi írásában (nem jelzett források alapján) így mutatja be Scott korabeli közönségsikerét:
Scott sikere és népszerűsége roppant volt, úgyhogy ő talán a világirodalom legnépszerűbb írója. Évi jövedelme regényeiből 75.000 tallérra rúgott; oly sok levelet vett és küldött, hogy a postapénz évenként 1.000 tallér volt. Nagy európai utazására külön hajót rendeltek számára, és az érintett helyeken úgy fogadták, mint valamely királyt.28

Scott regényeinek kortárs sikere kifejeződik a példányszámokban is, de különösen hatásában. Egy angol irodalomszociológiai munka felhívja a figyelmet, hogy a Scott-regények a mai kutató várakozásával szemben meglehetősen drágák voltak. Scott első regénye addig példa nélkül álló módon félév alatt hétezer példányban kelt el, ez mégsem ösztönözte arra a kiadókat, hogy olcsóbb kiadásokkal még nagyobb piacot biztosítsanak a könyveknek. A háromkötetes, díszes formátumban megjelenő regényeket még utánnyomásban is csak a tehetősek tudták megvásárolni, és a mozgókönyvtárak - kötetenként felszámított - kölcsönzési díja is igen magas volt. Az előrelátó kiadók a műfaj felértékelődése érdekében nem engedték, hogy a regény olcsó tömegcikké váljon.29
Scott még életében megszerzett írói tekintélye többszörös alapon nyugodott: könyveinek magas ára, regényeiről a komoly szakfolyóiratokban megjelenő bírálatok (amelyek addig csak költészettel és drámával foglalkoztak), szerzőségének misztifikálása, tudományos igényű előszavai-lábjegyzetei-függelékei, valamint az 1829-1833 között megjelent 48 kötetes gyűjteményes kiadás ('Magnum Opus') komoly műhöz illő és egységes megjelenése mind hozzájárult presztízsének növekedéséhez. Az olvasóközönség és a "szakma" egyaránt befogadta, és értékét magasra tartotta.30
Ugyanez a magyar könyvpiacon nem működött. Regényei közül egyedül az Ivanhoe jelent meg magyarul a század első felében Thaisz András 1829-ben kiadott fordításában, abból is alig kelt el néhány példány.31 A hatkötetes kiadás igen drága lehetett az olvasók számára. György Lajos a súlyos gazdasági viszonyokkal magyarázza, hogy a könyvsorozatok kiadása megcsappant, s hogy a Wigand Ottó kiadásában megindított Scott Walter Válogatott Románjai című vállalkozás az Ivanhoe megjelentetésével ki is merült.32 A magyar olvasóközönség továbbra is angol, de még inkább német nyelven olvasta a Scott-regényeket.


A regény kanonizálódása

A scotti életmű jelentős változást hozott a regény-műfaj történetében. Megerősítette az addig lenézett széppróza tekintélyét, ezen belül új regénytípust hozott létre, a történelmi regényt. Scott művei meghatározták a 19. századi európai és amerikai regény további alakulását. Walter Scott műveinek esztétikai színvonalát az irodalmárok közül sokan vitatják, de regényeinek művelődéstörténeti jelentősége megkérdőjelezhetetlen. A kutatók már kimutatták, hogy a regény-műfaj legitimmé válásában és az angolszász olvasóközönség 19. század eleji nagyarányú megnövekedésében jelentős szerepe volt Walter Scottnak.33
Scott legnagyobb érdeme Magyarországon is az, hogy megteremtette a regény presztízsét, és az addig lenézett műfaj felemelkedett a kanonizált irodalmi műfajok közé. A klasszicista eszményképnek nem felelt meg ez a műfaj, szabálytalannak és formátlannak tartották. A romantikus eszmények előretörésével viszont "a népszerű benyomul a magas kultúrába: olyan nyelv és műfaj tesz szert megbecsülésre, amely korábban nem számított elfogadottnak."34 Ebben az esetben az angol nyelv és irodalom iránti érdeklődés felzárkózott az addigi német és francia mellé, a népszerű "románok" pedig pedig a megkülönböztető regény elnevezéssel bekerültek a magas műfajok közé. A szemléletváltozást jelző nyelvi váltás jól követhető az első magyar regényelméleti tanulmány címváltozásán. Bajza tanulmánya 1833-as megjelenésekor még A románköltésről címen jelent meg, a későbbi kiadásokban A regényköltészetről címmel szerepel.35
A műfaj kanonizálódását legbiztosabban épp a fent említett tanulmány jelzi, azáltal, hogy a korszak meghatározó irodalmára beemelte a magas kultúrába. Bajza még csak külföldi példákra hivatkozhatott - elsősorban Goethére és Walter Scottra - a magyar regény, néhány elszigetelt próbálkozás után 1836-tól válik a kánon részévé. A magyar kultúra jellegzetességeiből adódik, hogy a műfaj legerősebb vonulata a történelmi regény, amely "Dugonics Etelká-ja, Kisfaludy Károly Tihamér-ja (1825) és kevésbé jelentős kis- és nagyepikai prózai vállalkozások után, ismert módon, Jósika Abafi-jával (1836) válik emancipált műfajjá, s nyomban a differenciálódás képét mutatja."36
A regény az új világábrázolási mód mellett új világképet is közvetített, polgári életvezetési és társadalmi mintát kínált az olvasóközönségnek. A regény azonkívül mentes a más műfajokat megkötő poétikai szabályoktól és a műveltséget feltételező allúzióktól, ami közérthetővé teszi, és segíti, hogy az új olvasórétegek önmagukra ismernek a regény szereplőiben.
Magyarországon regényelmélet írásával először Almási Balogh Sámuel próbálkozott,37 ám ez a munka még csupán külsődleges szempontok alapján határozta meg a regény típusait. Célja az volt, hogy elismertesse az új műfajt, és megvédje azoktól a vádaktól, amelyek a valóságot és az erkölcsöt hiányolták a korabeli regényekből. Védőbeszédét a "szép" nevében fejtette ki, vagyis az érzelem és a képzelet romantikus jogaira hivatkozott.
Bajzának A regényköltészetről írott munkája38 magasabb tudományos igényű. Bajza nem foglalkozott sem a definiálással, sem konkrétan az egyes művekkel, mégis ő volt az, aki először mérte fel a magyar regény helyét a világirodalomban, és próbált irányt mutatni az írók számára, a modern irodalom, elsősorban Goethe és Scott, valamint Cooper és Washington Irving példájára hivatkozva.
Bajza a regényeket már a költői művészet részének tartja, és elsősorban az eposzból eredezteti. Scott regényeiben követendő példának tartja az "in medias res"-kezdést. A csodás lényeket, "machinákat" a modern regénynek mellőznie kell, kivéve "a nép hiedelmében gyökerült regéket", hiszen a népmesék és mondák irodalmi rangra emelése a romantikus program része.
A kánonba való bekerülés után a műfajnak egyre több védelmezője akad. Lukács Móric két évvel Bajza után már a regény (méghozzá az angol regény) hasznáról értekezik, összekötve a műfaj kanonizálódását a pogárosodással.
[...] az angol népnek előítéletektől szabadulása és felvilágosodása tárgyában. S itt ezzel ki van mondva a korszerű románíróknak tiszte s haszna! Ez utóbbit a gőzhajók, fillértárak s benthami filozófia korszakában szabad talán már a szépliteraturára nézve is említenünk?39

A regényt a korszak meghatározó műfajának tartja. Az új műfaj elnevezése azonban még bizonytalan. Lukács az "okoskodó román" kifejezést javasolja, nyilvánvalóan azért, mert a korábbi "románokban" a bölcsességnek vagy legalább az értelemnek szikráját sem találta. Tehát minőségi különbséget lát a műfaj korábbi és újabb képviselői között.
Miként Homer idejében az eposz, Szophoklészében a dráma, s a középkor különféle szakaiban az Amadis-féle lovagrománok, a francia fabliau-k, Ariosto és Tasso regényes művei s a német Lied der Nibelungen; úgy most az "okoskodó román" (talán így nevezhetnők megkülönböztetésül a lafontaine-i pityergéstől) a nemzeti élet, hiedelmek s intések tükre és vezére.

Az olvasóközönség kinevelését és fenntartását tartja a regény hasznának, megkülönböztetve a szerinte szűkebb réteget érdeklő költészettől és tudománytól.
A jelenkor igen prózai ízlésűvé vált. Hány olvas eposzt vagy lírai költeményt? Ne magyar közönségünket vegyük, mert ez másnak híja miatt mást nem olvashat, s talán azért is olly csekély! - Hány forgat tudós könyveket? Smith Ádámnak, a nemzeti gazdaság atyjának munkáját, noha több mint félszázada, hogy megjelent, vagy Bentham nagybecsű értekezésit századik sem olvasta; még azok közül is, kiket illetne azok tanulgatása. S az asszonyok általjában, a növendék emberiség ápolói s első nevelői, vagy éppen semmit sem, vagy csupán időtöltésül olvasnak.

A regények olvasása tehát nem igényel műveltséget az olvasó részéről, ezért helyét a népszerű irodalomban jelöli ki, célját pedig a társadalmi fejlőés előmozdításában látja. Ezen belül hármas hatást állapít meg a szívre, az észre és a képzeletre: mulattatás, tanítás és nemesítés.
Hála azonban amaz ihletett költészeknek, kik a többség tapsát megvetve, a műveltebb lelkűeket képzeletük szárnyain tündér országokba szállítják, s velök e sárgöröngy apródad gondjait néhány percig elfelejtetik; hála azon tudósoknak is, kik fáradatlan szorgalommal tesznek új meg új felfödözéseket az emberiség javára; de mindemellett kívánatos volna, ha némellyek íróink közül ezen prózai irányú többségnek is, nyújtanának szellemi táplálékot, s ezáltal azt nemcsak honi literaturánkhoz édesgetnék, hanem majd szívre, majd észre, majd képzeletre hatva mulatnák, oktatnák, nemesítnék, s káros előítéleteket kiirtva, hasznos isméreteket pedig népszerű alakban terjesztve, utat törnének fontos és nélkülök talán nem is létesülendő társasági [=társadalmi] haladásra, melly csak akkor üdvös és állandó, ha szükségének közös érzelméből ered, s ugyanakkor magától is megleszen. - Ennyit a hazánkban nem eléggé méltánylott román védelmére s ajánlatára.

S ha Lukács Móric szerint a "prózai ízlésű korban" az olvasói igény megvan, akkor már csak írókra lenne szükség. De Gyulai Pál, a kor magyar irodalmának egyik legjobb ismerője, még az 1850-es években is hiányolja az önálló magyar regényt.
E kifejezés alatt: 'a magyar regény nincs megalakulva', nem azt értettem, hogy nekünk nincsenek jeles regényíróink, hanem csak azt, hogy a magyar regénynek még nincs határozott, eredeti s a nemzeti viszonyokból kiforrott jelleme, még nem vergődött önállóságra, s többé-kevésbé idegen példányok befolyása alatt áll.40

Gyulai véleményét támasztja alá Imre László megállapítása, aki erre az időszakra teszi az első mintáktól független regények megszületését.
A regény "megmagyarosodás"-ának folyamatában az első állomás a sajátos helyi feladatok és színezet vállalása (Jósika, Eötvös), második a korabeli európai regénytől határozottan elütő regényváltozatok (Kemény, Jókai) kialakulása. A szintetikus formák következő (s talán végső) állomása, amikor a regény alapelvei kezdenek érvényesülni a verses formákban: Bolond Istók, Buda halála.41


A történelmi hitelesség kérdése

Az új műfaj egyik legnagyobb problémája a valóság megteremtésének illúziója volt. A 18. századi regényírók még "igaz történet"-nek próbálták feltüntetni műveiket, és ez az egyik pont, ahol Scott elődeihez kapcsolódik. Kerettörténeteiben a narrátor beszámol róla, egy ismerősének ismerősével valóban megtörtént az eset, a régmúltban játszódó műveknél pedig szerzői lábjegyzetekben és toldalékokban hiteles történelmi forrásokra hivatkozik. Ugyanakkor a hitelesség csak a háttérre vonatkozik, ahogy a történelmileg hiteles személyek is mellékszereplőkké váltak. Fő műveiben a jelentős történelmi események képezték ezt a hátteret, amely a hős életének válságát okozta, olyan dilemmába taszítva őt, amely az ábrázolt kor nemzeti sorskérdéseit szimbolizálta.
A történelmi témák révén az író a krónikás jelentőségét nyerhette el, s ez tekintélyt és hitelt adott az addig lenézett műfajnak.42
Az általa teremtett műfaj, a történeti regény népszerűsége révén Magyarországon is felmerült a valóságábrázolás elméleti problémája. Bajza síkraszállt a művészi igazság létjogosultságáért.
Beszélyben, legyen az költői bár vagy históriai, múlhatatlanul megkívántatik a valóság. A históriai beszélyben tudnillik, hogy ami elmondatik, úgy történt legyen; a költőiben, hogy úgy történhetett legyen a való életben a való életben, miként elmondatik.43
Költőnél a históriai factum mindig mellékdolog, [...] s nem kell feledni, hogy van a prózai, azaz testi szemekkel látható természet mellett egy más is, a művészi ti., s hogy históriai igazság s poétai igazság között nagy a különbség.44

Kemény József "oly hazai vártörténetek alkotását kívánta íróinktól, amelyek a nemzeti történelem eseményeit Walter Scott-i "hitelességgel" és módszerrel nyújtanák."45
Czuczor46 bírálata a korabeli átlagnál magasabb színvonalú, és felkészültségét csak Bajzáé haladja meg. Viszonylag jól ismerte az angol irodalmat (a korabeli értelmiség ismereteihez viszonyítva mindenképpen !), bár még a legnagyobbak közül sem említ meg mindenkit. A romantikus irodalomból (nemcsak ő, Magyarországon senki) nem látszik ismerni Wordsworth, Coleridge vagy Jane Austen nevét. Burns, Crabbe és Cowper munkásságáról megemlékezik, az általa kiemelt tulajdonságaikat Scott balladáinak és regényeinek előkészítéseként fogja fel:
Mindezen különféle karaktereket: régiséget, népszerűséget, skót nemzetiséget feltaláljuk ismét Scott Walternál. Mégis ami különösen csak őtet illeti, az az ő vizsgáló tehetsége, emberszeretete, szoros ismerése azon titkos rugóknak, mellyek mozgásba hozzák az embereket, végre az ő előadó talentoma. Az általa megfutott hosszas pályatéren mindezen sajátságok csodálatra méltó egyesületben feltaláltatnak: természetes[!] festések, régi erkölcsök, eleven tájképek, katonák és parasztok karaktervonásai, mellyek szinte olly pontosan vannak rajzolva, szinte olly igazán árnyékolva, mint Rembrandt fejei.

Petrichevich Horváth Lázár a történeti regények íróit egyenesen "Skóthon szellemdús festőjének hatására vérszemet kapott" tollforgatóknak nevezte, és komolyan félteni látszott a magyar olvasókat attól, hogy összetévesztik az irodalmat a valósággal.47 A magyar íróknak mégis felmentést adott, a honi irodalom elmaradottsága okán.
[...] nem ártalmas-e vajjon a napi irodalomnak ezen hermaphrodit sarja, [...] nem téveszti-e össze, tarkán tetszkedő vegyületével, a históriát a mesével? vajjon azalatt, míg mi jeles kéz regényes rajzait mohó ittassággal kísérjük, nem vehetjük-e igaznak a leleményt, s viszont leleménynek a históriát? [...] "A magyar irodalomban azonban illyes összetévesztése a nemeknek talán megbocsáthatóbb, mert sem történetíróink nem léteznek, kik érdekesb mintákba tudnák krónikáinkat, sem elég értelmiség, magyar közönségben [...], mely a históriát, tudnivágy égető szomjával hő lelkéhez emelni szeretné.48

Zilahy Imre szintén megvédte Scott írói módszerét, miközben határozottan azt állította, amit korábban Czuczor: hogy Scott műveiből hiányzik a történetszerűség.
Scott Walter is inkább a személyeket vevé a történetből, mint a históriai történelmeket, vagy legalább e költő és legtöbb más költők munkáiban nem a személyek történeti köz-, hanem inkább magános viszonyai azok, mik szembeötlő előszeretettel tárgyaltatnak. Egyébiránt e modort [...] kárhoztatni egyáltalában nem lehet: mert sem Shakespeare, sem Scott sehol sem igényelték munkáikban a történetszerűséget, az utóbbi azzal elégedvén meg, ha festett korának jellemét megközelíté, s e tekintetből engedé és engedhetné magának oly történeti neveket használni, miknek viselőit túlnyomólag más mint történeti viszonyokban hozat előnkbe. [...] de ő is, mint mondók, a történetit inkább magánérdekű jelenetek előadására használta, úgy a híres király, Oroszlánszívű Richárd, több regényeiben csak mint mellékszereplő lép föl; éppúgy mint burgund Károly és más, a történetben elhíresedett jellemek.49

Mindezekből levonhatjuk azt a következtetést, hogy a reformkori értekezők nem figyeltek fel Scott regényeiben a "történetszerűségre", azaz a történeti valószerűségre, mivel ezt a valós történelmi alakok szerepeltetésétől várták. Szerintük Scott az adott történelmi kor "jellemét" próbálta megközelíteni, és "magánérdekű jeleneteket mutatott be. Ez az értelmezés rárakódott a Scott-regényekre, ennélfogva nem meglepő, hogy a következő nemzedék, amelyik amúgy is ellenszenvvel tekintett mindenre, ami romantikus, továbbhagyományozta ezt az álláspontot..
Erdélyi János Bajza regényelméletéről írott kritikája ezért igazságtalan, amikor a történeti regényt szembeállítja a modern kor szükségleteivel:
Bajza derékul értekezett a románköltésről, de azért úgy járt, mint a legtöbb ítész, hogy a regényest a középszázadok romjaiban hívé elborítva, s mégis a regényt tartá az új költészet főtermékének, korszerű fajának.50

Riedl Frigyes az 1870-es években Walter Scott történelmi felfogását Kemény Zsigmondéval vetette egybe. Keménnyel szemben Scottot optimistának állította be, és ennek okát a történelmi helyzet különbözőségében látta. Scott egy Britannia számára győzelmet jelentő háború után jelent meg regényeivel, míg Kemény a szabadságharc leverése után.
Scott leghíresebb regényeit Waterloo után írta, K. pedig Világos után. [...] az első inkább a világtörténelem fényesebb, kibékítőbb részleteit állítja elénk, míg Kemény [...] lelkének árnyai némelykor még a történelem verőfényes eseményeit is elhomályosítják.51

Riedl azonban nem veszi figyelembe, hogy Scott csak félig volt brit alattvaló; lelkének másik fele nosztalgiával gondolt vissza a skót függetlenségre, és legjobb regényeiben éppen e kettős kötődés közötti küzdelmet ábrázolta.
A történelmi hűség kellékének Kemény regényei jobban felelnek meg, mint nagy előde regényei. Scott a múltat inkább külsőleg fogja fel, és csak festői oldalát adja igazán hűn vissza, úgyhogy az, aki a történelemben nem keres mást, mint élénk mozgást, a várak, udvarok és harcok, szóval a történet külső életének megelevenítését, az regényeivel megelégedhetik. A kor hangulatát és világnézetét, a nép szellemét és szenvedélyeit nála hiába keressük, mert ő csak a történelemnek a mázát adja, alakjai nem valódi történelmi alakok és nincsenek áthatva. századuk szellemétől; ők tulajdonképpen modernek, csak ruhájuk ódon.

Riedl vádjai súlyosak: Scottól éppen azt vitatja el, amit a 20. századi kritika, különösen Lukács György tanulmánya óta, legfőbb érdemének tart: Scott történelmi hitelességét. Mégis, vele szinte egy időben, ugyanezt a vádat fogalmazza meg - Julian Schmidt nyomán - Szana Tamás:52
Walter Scott iránya sokáig fenntartá magát, s volt idő, midőn a históriai regény e faja egyedül bírta az olvasók tetszését. De e kor és napjaink közt van az átalakulások világában 1830, 1848, s a tudományok vívmányaiban a történetírás új alakja, mely többé nem krónikákra, hanem okmányokra támaszkodik. [...] a históriai regényben ma már nem képzelt, hanem történeti alakok viszik a főszerepet. Az életrajzi érdek előtérbe lépett, s ez új irány szülöttje a memoire-regény, melynek megalapítójául Dumas Sándort tekinthetjük.

A 70-es évek érvei és megállapításai - külföldi forrásaik ellenére - kísértetiesen emlékeztetnek a negyven évvel korábbi bírálatokra. A romantika korában kialakult sztereotípiák továbböröklődtek még a 20. századra is.



1 Kazinczy Ferenc Lev. XVII. p.429.
2 Bajza József és Toldy Ferenc levelezése. (S.a.r. Oltványi Ambrus) Bp. 1969. - továbbiakban: BTL, 67. TOLDY Bajzához, 1823. nov. 29.
3 BTL, 70., TOLDY Bajzához, 1823. dec. 9.
4 BTL, 72., BAJZA Toldyhoz, 1823. dec 15. JAKABFI erre a levélre hivatkozik, amikor azt állítja, hogy Toldy "angol szerzők, Shakespeare, Scott, Pope műveit fordítgatja", de a levelek csak a két előbbi szerző nevét tartalmazzák, s náluk is csak a szándékról értesülünk. (Vö. JAKABFI László, Az angol irodalom és a Vörösmarty-Bajza-Toldy triász. 1941. 66.)
5 Vö. BTL, 549., OLTVÁNYI jegyzete
6 BTL, 454., TOLDY Bajzához, 1828. dec 12. OLTVÁNYI jegyzete (650.) szerint Toldy szándéka Scottnak valamelyik történeti munkájára irányult, a History of Scotlandra (amely azonban csak a következő évben jelent meg), vagy a The Border Antiquities of England and Scotland-re (amely pedig nem csupán Skócia történelmével foglalkozik). Részemről inkább hajlok arra a feltevésre, hogy a Toldy által lefordítandó "skót história" inkább Scott egyik, Skóciában játszódó történelmi regénye lehetett.
7 Gr. Széchenyi István naplói. (Szerk. VISZOTA Gyula) II. köt. Bp. 1926. 512, 593, 596, III. köt. Bp. 1932. 49, 95.
8 Vö. VISZOTA Gyula jegyzetei, Gr. Széchenyi István naplói. III. 12., IV. 458.
9 FÁBRI Anna, Az irodalom magánélete. Bp. 1987. 631. l.
10 FÜLÖP Géza, A magyar olvasóközönség a felvilágosodás idején és a reformkorban. Bp. 1978. 109, 127, 142, 156, 179.
11 SZÉCHENYI István, Hitel. (1830.) Bp. 1930. 330.
12 Scott Walter halála. Társalkodó, 1832. (dec. 8.) 98. sz. 391-392.
13 Scott Walter, IV. György koronáztatása napján. Társalkodó, 1838. 15. sz. 60.
14 GOROVE, XVI. fej.: "Skótföldön." 75-76.
15 PETRICHEVICH Horváth Lázár, Az elbujdosott. I. 123.
16 PETRICHEVICH, Jósika Miklós regényeiről s a regényirodalomrúl általában. Honderű 1843. I. 125.
17 Közhasznú Esmeretek Tára, I.köt. Pest 1831. 292. "angol poézis", X.köt. Pest 1834. 222-224. "Román" és 402. "Scott"
18 Utalás NEMOIANU könyvének címére (The Taming of Romanticism)
19 BULL, J.A., The Framework of Fiction. Socio-Cultural Approaches to the Novel. London 1988. 94.: "The supposed indelicacy of Fielding and even Richardson meant that until the mid century Scott was considered the novelist best able to match up to the exacting standards of Victorian morality. He was constantly praised for his wholesomeness which made him suitable for family reading."
20 HILLHOUSE, The Waverley Novels and their Critics. Minneapolis 1936. 90.: "The Waverley novels, if one is to believe these critics, practically by themselves opened pious, middle-class households to the novel. Scott was not only thrilling, he was pure, he was inspiring, he inculcated the noblest ideals and if he did not preach and instruct, he did not at least say any thing subversive of natural or revealed religion."
21 EDGEWORTH, 75.: "We have this moment finished Waverley. It was read aloud to this large family, and I wish the author could have witnessed the impression it made - the strong hold it seized of the feelings both of the young and old ..."
22 RIEDL Frigyes, Kemény Zsigmond és Walter Scott. I.-II. Pesti Napló, Esti Kiadás, 1877. jún. 1. (136. sz.), jún. 7. (142. sz.), I. rész
23 RIEDL, I. rész
24 RIEDL, II. rész
25 D. J. [DOBROSSY István]: A literatúra társasági állása és jelentése a jelenkor népeinél. Tudománytár 1841. 'Literatúra' 407-420, 449-465.
26 - [BAJZA]: Scott Walter írói jövedelme. Társalkodó 1832. 35. sz. V. 2.
27 FENYŐ István, Valóságábrázolás és eszményítés 1830-1842. Bp. 1990. 108.
28 RIEDL, I. rész
29 BULL, 90-91.: "Ironically, Sir Walter Scott's phenomenal popularity which might have succeeded in turning the novel into a cheap mass medium overnight was instrumental in eventually taking fiction beyond the reach of the individual buyer. Waverley ... sold 1,000 copies in the first five weeks of publication in 1814 and another 6,000 in the next six months. ... However, it must have reached all but the most affluent readers through reprints (such as the 11,000 copies of Scott's Collected Romances printed between 1820 and 1829) or through the medium of circulating libraries since it cost 6s. (30p) for each of its three volumes. Its success did not encourage Scott's publishers to reduce their prices to meet an assured market. ... [The three-decker] never became a 'mass-produced' article; Scott's novels were unusual in the large editions they went through. ... the outstanding feature of Scott's popularity was not the sheer volume of sales but the way in which it permeated the literary culture of the period, giving a new authority and legitimacy to the previously undervalued genre of the novel."
30 BULL, 94.: " [...] Scott's 'product' would scarcely have appeared to contemporary readers as a cheap and ephemeral one. There was the high price at which the novels sold and which turned new fiction into a luxury item for nearly a century. There was the status conferred by reviews in the 'heavy' quarterlies which had previously treated poetry and drama as the sole serious literary forms. [...] There was the dignity implied by the dense apparatus of footnotes and addenda which helped to stimulate the sale of historical source material after the successs of each novel; for example, old Scottish tracts and memoirs after Waverley. Finally, there was the prestigious Collected Edition of 1829 which made the impact of a modern 'classic': 'bold and titled uniformly, complete with general and individual prefaces, introductions, postscripts, dedications, glossaries, along with historical appendices and notes', an image of cultivated taste and scholarship as well as amusement."
31 ELEK Oszkár, Scott Walter a magyar irodalmi köztudatban. Irodalomtörténet, 1938. 12-24. A Sas 1831. évi számára hivatkozik.
32 GYÖRGY L., 81.
33 HOOK, Andrew, bevezető a Waverleyhez, Penguin, London, 1985. (Első megj.: 1972), 9-10.: "Scott's novels made an impact upon the reading public and literary culture of Europe and America unequalled by any literary phenomenon before or since. ... Scott's first novel established a new literary genre. The historical novel [...] Scott's triumph became a triumph for the form he wrote in. The novel gained a new authority and prestige" - BULL, J.A., The Framework of Fiction. Socio-Cultural Approaches to the Novel. London 1988. 91. "the outstanding feature of Scott's popularity was ... the way in which it permeated the literary culture of the period, giving a new authority and legitimacy to the previously undervalued genre of the novel." - 96.: "Scott's pioneering effort played an important role in the legitimation of the novel."
34 SZEGEDY-MASZÁK Mihály, A kánonok szerepe az összehasonlító kutatásban. = Uő, "Minta a szőnyegen" A műértelmezés esélyei. 96. (Első megj.: It 1995. 5-36.)
35 BAJZA, A regényköltészetről. B. J. Ö. M. II., bővített kiadás 1862. IV. köt. 104-137. l. (eredeti címe: A románköltésről. Töredékek. Kritikai Lapok 1833. III. füzet. A későbbi kiadásokban a megváltoztatott címen jelent meg.)
36 IMRE L., 142.
37 ALMÁSI BALOGH Sámuel, A románokról. Tud. Gyűjt. 1824. IV. 70-91. l.
38 BAJZA, A regényköltészetről. B.J.Ö.M. II., bővített kiadás 1862. IV. köt. 104-137. (eredeti címe: A románköltésről. Töredékek. Kritikai Lapok, 1833. III. füzet. A későbbi kiadásokban a megváltoztatott címen jelent meg.)
39 LUKÁCS Móric jegyzete, Társalkodó, 1835. 10. sz. 39.
40 GYPBír, 169.
41 IMRE L., 79.
42 BULL, 96.: "History added weight and dignity to what was previously a rather suspect literary form."
43 BAJZA J., 106.
44 BAJZA J., 114.
45 KEMÉNY József: Szent-Léleki vár emléke. = Árpádia. Honi történetek zsebkönyve. (szerk. KOVACSÓCZY Mihály) Kassa 1833. I.k. 75.
46 CZUCZOR, Szellemi mozgás Angliában, s annak haladása, tekintettel más európai nemzetekre. Tudománytár, 1835. V, 28-60. Scottról: 44-46.
47 PETRICHEVICH, Jósika Miklós regényeiről s a regényirodalomrúl általában. Honderű, 1843. 332.
48 PETRICHEVICH, 332-333.
49 ZILAHY Imre, A történeti regény. Magyar Szépirodalmi Szemle 1847. (16. sz. 241-245., 17. sz. 264-269.) 245, 268.
50 ERDÉLYI János, Kisebb prózái. II. köt. 108.
51 RIEDL, I. rész
52 SZANA Tamás, A történelmi regény és Walter Scott. = Uő, Vázlatok. Bp. 1875. 42-61. 46.